2010. április 24., szombat

Gyorshír: megkezdte munkáját az SDO-napszonda



Kissé megkésve, de tényleg csak röviden adnék hírt a NASA legújabb napszondájának, a Solar Dynamics Observatory (SDO)-nak első eredményeiről, melyek már most lenyűgözőek. Maga az űreszköz február 11-én startolt Cape Canaveral-ból Atlas-V rakétával, az első eredményeket április 12-én tették közzé. A műhold inklinált geoszinkron pályán (vagyis olyan nem 0 pályahajlású pályán, amelyen a keringési idő megegyezik a Föld tengelyforgási idejével ). Pályamagasságát 35888 km-ben határozták meg. Fő célja a Nap-Föld rendszer kölcsönhatásainak vizsgálata. Sok szempontból a SOHO utódának tekinthető, mely a NASA és az ESA közös eszköze volt. A műhold élettartamát 5 évre tervezik, melyet esetleg meg is duplázhatnak. Több elektromágneses hullámhosszon észleli a Napot, nagy időbeli felbontással. Én sajnos csak tegnapelőtt(?) értesültem a hírről az egyik kereskedelmi televízió hírműsorából, de nem sokat árultak el sem a szondáról, sem a felfedezésekről. Teljesen felvillanyozódtam. Gondoltam, utánánézek. Egyelőre nem sokat tudni, hiszen maga a NASA sem sokat árul el. Mindössze annyi információ áll rendelkezésre, hogy az SDO egy protuberanciát (a Nap belső mágneses terének kitüremkedése során létrejövő gázhidat) észlelt, amelynek fejlődése valahogy nem a jelenleg elfogadott elméletek szerint történt! Az erről szóló videó elérhető a Youtube-on a lenti linkről. Az SDO a SOHO-hoz és a STEREO-szondapároshoz hasonlóan forradalmasíthatja a napkutatást és a napfizikát, hiszen már a küldetés elején olyan felfedezést tett, mely önmagában megváltoztathatja csillagunkról alkotott tudományos képünket. Az eszköz szögfelbontása és adattovábbítási sebessége minden eddigi napszondánál lényegesen jobb (naponta 1,5 terabájtnyi adatot továbbít a Földre, és a képeit folyamatosan, 10-20 másodpercenként készíti)! Valószínűleg hamarosan újabb eredményekről értesülhetünk az SDO kapcsán.

Még több információ az SDO-ról:
-Az első erdmények: http://cydonia.blog.hu/2010/04/21megerkeztek_a_solar_dynamics_observatory_elso_felvetelei
-Videó a Youtube-on: www.youtube.com/user/SDOmission2009

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése