2010. augusztus 5., csütörtök

80 éve született Neil Armstrong

80 esztendővel ezelőtt ezen a napon született Neil Alden Armstrong, az első ember a Holdon. Az USA-ban, azon belül is az Ohio-állambeli Wapakonetában látta meg a napvilágot. Ekkor még talán senkinek sem jutott eszébe sokáig, hogy az új jövevény egyszer nagy tettet hajt végre.                                                                     1949-1952 között pilóta volt a Haditengerészetnél, miközben a koreai háborúban is szolgált. 1955-ben, miután leszerelt, a Purdue Egyetemen befejezte repülőmérnöki tanulmányait. 1960 és 1962 között részt vett az új, rakétahajtású repülőgépek kifejlesztését célzó X-projektben, melynek során 7 alkalommal tesztelte az X-15-ös prototípust. 1963-ban a NASA beválasztotta a 2. űrhajós-csoportba, ahol meg is kezdte kiképzését. Első űrrepülését 1966. március 16– a és 1966. március 17-e között hajtotta végre a Gemini-8 parancsnokaként David Scott társaságában. A legénység feladata ekkor egy már Föld körüli pályán űrszemétként keringő Agena-rakétafokozattal történő dokkolás lett volna űrsétával egybekötve. Utóbbi műveletet nem hajtották végre, a küldetés során felmerült problémák miatt le kellett rövidíteni. Második  repülése hozta meg számára az igazi hírnevet: az 1969. július 16. – 1969. július 24. között lezajlott Apollo-11 küldetés parancsnokaként ő léphetett először kísérőnk felszínére (azt hiszem, ezt a történetet már mindenki jól ismeri...). 1971-ben a Cinncinati Egyetem tanára lett. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) tiszteletbeli tagja. Jelenleg is aktívan részt vesz az amerikai űrtevékenység alakításában, például felemelte szavát a Constellation-program leállítása ellen is, amely a Marsra szállás mellett a Holdra való visszatérést is tartalmazta. Szerinte Obama elnök ezzel hibát követett el, de ezért elsősorban tanácsadói felelősek (nem mellékes információ, hogy köztük van korábbi társa, "Buzz" Aldrin is...).
Ám mindebből egy a lényeg: Neil bácsi él és virul, és remélem, hogy még jó párszor köszönthetem fel őt legalább így a blogban - vagy máshol.... 80 évesnek lenni - ez is egy kis lépés az embernek....

Happy birthday, Neil!

További infó:
- NASA a Facebook-on: http://www.facebook.com/nasa.gov
- Neil Armstrong kritizálja Obama terveit: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100513-armstrong-es-obama-holdraszallas-constellation-program-orion-urhajo-ares-hordozoraketa.html
- Űrhajózási Lexikon


Felhívás! Bár ez egy magán-blog, szívesen veszek bármilyen űrkutatási, esetleg csillagászati vagy meteorológiai témájú írást (hír, észlelés, önálló cikk). Ezek megjelennek a blogon, természetesen a szerző feltűntetésével. Ha van ilyenetek, küldjétek a v.space@freemail.hu címre (ekkor ne felejtsétek el feltűntetni teljes neveteket, és az írás címét)!
Amennyiben van olyan videótok esetleg, mely ilyen jellegű lehet, azt is küldjétek el csatolt fájlként, ekkor viszont mellékeljetek hozzá részletesebb leírást (ne Internetről legyen letöltve)! UFO-észlelők kíméljenek! A legjobb munka beküldője jutalomban részesül. Növeljük együtt a blog népszerűségét és színvonalát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése