2011. december 31., szombat

Évzáró válogatás

Már csak órák kérdése, és búcsút intünk 2011-nek. És ahogy ez máshol is lenni szokott, összegezzük az óév eseményeit, természetesen a blog profiljához méltó módon. Most következzen néhány fontos és érdekes űresemény és -látványosság képekben:


Kezdjük is mindjárt egy évfordulóval! Idén április 12-én volt 50 éve, hogy Jurij Alexejevics Gagarin az emberiség első űrhajósaként 108 perc alatt megkerülte a Földet a Vosztok-1 fedélzetén, megerősítve a Szovjetunió vezető szerepét az űrversenyben. A tragikus hirtelenséggel elhunyt kozmonauta űrrepülésének tényét még ma is sokan kétségbe vonják a bizonyítékok ellenére is. Április 12-ét az ENSZ az Űrrepülés Nemzetközi Napjává nevezte ki, a jubileumot világszerte megünnepelték szakmai körökben.



Július 21-én az Atlantis űrsikló hazatérésével véget ért egy 30 éves korszak az űrkutatásban. A Columbia 2003-as targédiája után mindenre kiterjedő vizsgálatok kezdődtek, melynek eredményeként döntés született az STS-rendszer forgalomból való kivonásáról. A felvétel az utolsó előtti Space Shuttle-küldetés  (STS-134) indulásáról készült egy gyakorlógép fedélzetéről, amint az Endeavour-űrsikló elstartol Cape Canaveral-ból.



Az év nagy várakozással kísért űreseménye volt a Fobosz-Grunt/Jinghuo-1 űrszondapáros startja. A Fobosz-Grunt küldetés során az oroszok végre űrszondát küldtek volna a Mars térségébe, egyúttal a Phobos hold felszínére, ahonnan talajmintával tért volna vissza. A másik űreszköz pedig az első kínai Mars-szonda lehetett volna, ám egy malőr megakadályozta, hogy a november 9-i sikeres indítást követően elszakadhasson a Föld körüli pályától. Így az űreszközök minden bizonnyal a legmérgezőbb űrszemétté válnak.



Nem így a NASA Mars-járója, amely november 26-án sikeresen  elindult Cape Canaveral-ból, és már úton van a Vörös bolygóhoz. A Mars Science Laboratory, újabb nevén Curiosity (Kíváncsiság) nevű rover útközben sem tétlenkedik, méréseket végez, hogy végül 8 és fél hónap múlva leszálljon a Marsra.



A fent látható fotómontázst a NASA új Merkúr-szondája, a MESSENGER képei alapján állították össze. A 2004. augusztus 3-án indított eszköz idén március 18-án állt pályára a bolygó körül, noha, már 2008 januárjában megközelítette. Vizsgálatai során megtörtént a Merkúr felszínének minden eddiginél pontosabb, csaknem teljes feltérképezése.


A fenti mintázatot a földi légkör mozgásai hozzák létre a felhőzetben. A hullámszerű alakzatok ún. interferenciajelenségről tanúskodnak: az egyes léghullámok a beérkező fázistól függően erősítik, vagy gyengítik egymást (hullámhegyek v. völgyek találkozása erősítést, hullámhegyek hullámvölggyel való találkozása pedig gyengítést illetve kioltást eredményez). E jelenség már jól ismert pl. az elektromágneses hullámoknál, de a légkörben csak ritkán figyelhető meg. Az egyedülálló felvételt a NASA Aqua műholdja készítette MODIS nevű berendezésével november 9-én.



Az év végén a C/2011 W3 Lovejoy napsúroló üstökös adott látványos megfigyelési programot az amatőrcsillagászok számára, amennyiben a déli félgömbről próbálkoztak észlelésével. Ez azonban - mint a kép is mutatja- a ISS legénységének nem jelentett különösebb gondot. A felvétel a Nap felé tartó kométáról december 21-én készült az űrállomás fedélzetéről. 


Végül egy kis hazai: a Vega Csillagászati Egyesület  egyetemi hallgatók részvételével október 31-én sikeresen juttatott fel egy műszeregyüttest 25 kilométer magasságba egy hidrogén-töltésű ballon segítségével. A Hegyhátsálról (Zala megye) elindított kísérlettel a sztratoszféra számos jellemzőjét lehetett mérni, mindamellett látványos felvételek is készülhettek e "közeli világűr"-nek nevezett térségről valamint ereszkedés közben pl. a Balatonról is:   


Ez az év is termékeny volt kozmikus eseményekben is. Még hosszasan lehetne a különböző képeket és videókat mutatni, de tudjuk, hogy erre nincs lehetőség (és talán szükség sem). Aki további felvételeket szeretne látni 2011-ből, annak ajánlom a poszt végén lévő linkeket. Én most ezekkel a képekkel kívánok boldog, békés és tartalmas új esztendőt!

- A VCSE ballonkísérlete: http://www.vcse.hu/ballon.html

2011. december 29., csütörtök

Pózolj rakétával!

Na jó, nem igazi rakétával, csupán egy makettel. A képen látható, nem mellesleg gyönyörű hölgy a Saturn-IB (olvasd: "szaturn-egy-bé", angolosan "szetörn-one-bí") makettet tart, mely az eredeti eszköz 1:48 arányú kicsinyítése. Mivel a lányról nem tudok semmit - és az ilyen nem is e blogra való -, ezért írok pár sort a rakétáról: a Saturn-IB annak az Saturn rakétacsaládnak(angol, jelentése: Szaturnusz) tagja, melyet a '60-as években fejlesztett ki a már az USA-ban élő Wernher von Braun és csoportja, és amelynek legnagyobb tagja Saturn-V (római 5-ös!) néven segítette az amerikai űrhajósokat a Holdhoz és annak felszínére. Mindamellett ez az eddigi legnagyobb rakéta, de a tervek szerint a közeljövőben (?) megépülő Space Launch System (SLS, Űrbeli Indítórendszer) még ettől is gigászibb lesz. Visszatérve: a szóban forgó IB sorozatszámú rendszer a család I. számú tagjának kissé továbbfejlesztett változata. Maga a Saturn-I egy kétfokozatú ballisztikus rakéta volt, ennek alsó, vagyis 1.fokozatát S-I-ről S-IB-re cserélték azzal, hogy von Braunék előbbinek egy helyett több hajtómű alkalmazásával megnövelték a tolóerőt. A 2.fokozaban pedig az alkalmazott Centaur motort az új és erősebb J-2-re cserélték. Ezáltal a rakéta esélyt kapott a holdutazás támogatására. Az Apollo-program földkörüli tesztjeit (Apollo-5,6,7), valamint az Apollo-Szojuz szovjet-amerikai közös űrrepülést is ez támogatta amerikai részről. Továbbá részt vett a Skylab-programban is az űrállomás kiszolgáló személyzeteinek pályára állításában. A rakéta magasságát illetően az STS-rendszerrel (közismert nevén: az űrrepülőgép), teljesítményében pedig az orosz Proton-rakétával vetekszik, mely a ma használatos legerősebb rakéta (az abszolút erőgép a szovjet Buran űrrepülőgéphez tervezett Enyergija volt, melyből ma már csak a Zenyit-gyorsítófokozatokat alkalmazzák, például a Fobosz-Gruntnál is). No, azt hiszem, ennyi elég is volt a Saturn-IB-ből, aki többet szeretne tudni erről a csodálatos jószágról, annak ajánlom a bejegyzés végén található linkek megtekintését. De most tényleg: ki az a lány a képen? Aki tudja, az írja meg, nem lennék hálátlan :)


Lásd még:

- Egy nagyon érdekes és olvasmányos írás: http://cydonia.blog.hu/2007/07/22/sic_transit_gloria_mundi_avagy_miert_uta
- Hasznos összefoglaló a Saturn-IB-ről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Saturn_IB

2011. december 6., kedd

Egy kis űrhumor 4.

A '60-as évek Amerikájában járunk. Egyszer csak beviharzik az Ovális Irodába egy NASA-szakértő:
- Elnök Úr, Elnök Úr! Az oroszok vörösre festették a Hold negyedét!
Nincs válasz. Pár nappal később:
- Elnök Úr, Elnök Úr! Az oroszok már a fél Holdat befestették vörösre!
Az elnök újra nem reagál semmit. Másnap:
- Elnök Úr, Elnök Úr! Az oroszok most már az egész Holdat vörösre festették!
- Akkor menjetek fel, és írjátok rá, hogy Coca Cola...