2014. január 14., kedd

Budapest a világűrből

Egy korábbi bejegyzésemben a Balatonról készült űrfelvételekről gyűjtöttem össze egy csokorra valót. Most ugyanezt teszem az ország fővárosával, Budapesttel is. 


Budapest felett napi szinten is rengeteg olyan űreszköz halad el, melyek egy adott terület leképezését végzik különböző hullámtartományokban (ezeket űrtávérzékelő eszközöknek nevezzük). Leggyakrabban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége készít felvételeket a városról és környezetéről. Máris itt van közülük egy látványos éjszakai, a tavaly ott dolgozó kanadai űrhajós, Chris Hadfield által készített fotó: 


A felvételt 2013. február 19-én, éjjel 1 órakor töltötte fel az űrhajós a Facebookra és a Twitterre, magyar rokonainak ajánlva. Hadfield ekkor a hatfős 34. számú legénység egyik fedélzeti mérnöke volt.
Következő képünk is az űrállomás fedélzetéről készült, még 2011. novemberében. Ez az előbbinél nagyobb területet fed le, de szintén éjszaka készült. A legalsó, hozzánk "legközelebbi" nagyméretű fényes folt Budapest:



És ha már ISS, akkor a változatosság kedvéért álljon itt még egy kép Chris Hadfield-től, ezúttal nappali világosságban (az asztronauta egyébként rengetegszer kapta lencsevégre fővárosunkat, a Balatont és a Föld számos vidékét is, ezen felül aktív szórakoztató és oktatómunkát végzett expedíciói során): 


A távérzékeléssel foglakozó magyar nyelvű munkákban legtöbbször az amerikai Landsat erőforrás-kutató műholdak felvételeivel találkozhatunk. Ezek általában különböző hullámtartományok kombinálásával állnak össze (multi-spektrális képek). Az egyes részletek kiemelése érdekében hamis színezést használnak. A most következő kép is ilyen, valószínűleg egy Landsat-7 felvétel:



A lilás-rózsaszínes területek beépített részeket (terek, lakóházak, utak) mutatnak, a tónus változása ennek szintjére utal. A két szín vízfelületet (pl. a Duna), a zöld pedig természetes, zöldövezeteket. A fehér foltok felhők, az alatta lévő fekete részek ezek árnyékai. 
Egy hasonló Landsat-felvétel és az Endeavour-űrrepülőgépen elhelyezett ún. szintetikus apertúra-radar (SIR-C/X-SAR) különleges, 3-dimenziós összedolgozásával készült. A műholdkép három hullámsávot használ fel, míg a radaros adatok az SRTM-küldetésből származnak. A mellékelt projekciót a NASA 2012 februárjában tette közzé. A küldetésben a NASA-n kívül részt vettek a német (DLR) és az olasz űrügynökségek (ASI), valamint a Pentagon (US DoD) is. A képen gyönyörűen kivehető Budapesten (a kép közepén nagy, halványlila folt) kívül a Duna jelentős szakasza (hosszú kék csík), a Dunántúli- és az Északi-középhegység bizonyos részei (kiemelkedő világoszöld részek), a Felvidék és a Kisalföld kis területe, valamint a Velencei-tó és a Balaton is (kék foltok, utóbbi csak részben látható) : 



A következő fotót a Landsat-6 műhold készítette természetes színeket használva: 



A most következő műholdképet a francia SPOT műhold készítette, szintén természetes színekben, 2011. augusztus 11-én. Érdemes összehasonítani az előző felvételekkel! (forrás: CNES/Wikipédia):



Egy másik SPOT-kép Budapest belvárosát mutatja különleges, a teljes látható fénytartományt lefedő (ún. pankromatikus) módon. A pankromatikus képek a laikusok számára is jobban értelmezhetők, továbbá a műszerbe is több energia érkezik, mint más esetekben. Ezáltal a rögzített információ is több lehet - ez persze függ a leképezés időtartamától és a detektor képességétől is. A fekete-fehér képek is pankromatikusak. Az eljárás abban különbözik a multi-spektrális eljárástól, hogy utóbbi csak néhány, jól definiált hullámhosszt vagy sávot használ: 



Szépen kivehető rajta a Duna belvárosi szakasza, felette átívelő három híd (Széchenyi-lánchíd, Erzsébet-híd, Szabadság-híd), a Várhegy és a Gellérthegy, a főbb utak és terek. A nagy fehér folt a kép közepe felett valószínűleg a Keleti-pályaudvar épülete lehet. A Dunán egy-két hajó is észlelhető. 
Az űrrepülőgépeken kívül más űreszközök is végeztek, illetve végeznek radaros távérzékelési feladatokat. Közülük az egyik legismertebb az ESA Envisat nevű műholdja (ennek nevével a Balatonról szóló bejegyzésben már találkozhattunk). Az Envisat is többször elrepül hazánk felett, és Budapestről is készített már radarképeket. Az alábbi, mesterségesen színezett felvétel egy eredetileg Magyarországról készített kép részlete, melyet 2003 elején, közepén és végén felvett képek kombinációjából állítottak össze:



Néhány polgári műhold (is) ma már olyan képességekkel bír, hogy képesek adott épületeket is lefényképezni (erre alapozva konkrét kereskedelmi szolgáltatások is épülnek - pl. Google Earth, GeoEye). Ilyen az alábbi felvétel is, melyet a koreai KOMPSAT-2 műhold készített a Puskás Ferenc Stadionról, 2007 áprilisában (egyébként mint kiderült, ehhez hasonló felbontású képeket a katonai kémműholdak már régóta tudnak készíteni):


A távérzékelő műholdak a különböző környezeti károk felmérésében is segítenek - ilyen pl. az árvíz, mely Budapesten minden évben tapasztalható kisebb-nagyobb mértékben. A most következő kép az amerikai TERRA műhold "munkája", melyet a nagy budapesti árvízről készített 2013. június 8-án:


Végül még egy képet mutatnék be, de ez nem is igazából Budapestet, hanem inkább Magyarországot és környezetét mutatja, mivel ezt egy amerikai meteorológiai műhold (NOAA-17) készítette. Az ilyen holdak természetesen nem városokat, hanem nagyobb területeket képeznek le egyszerre, lévén az időjárási jelenségek is nagy kiterjedésűek. Így ez a kép is inkább csak mint érdekesség került az összeállításba, de érdekes példa a különböző űrtávérzékelési szektorok kapcsolatára. A felvétel 2003. június 30-án készült vörös, zöld és kék színben (ezt RGB-nek hívjuk a színek angol rövidítése után): 


Kicsit hosszúra nyúlt az összeállítás, de mindenképpen szerettem volna minél több képpel bemutatni, miként fest fővárosunk a világűrből. Sajnos még így is rengeteg felvételt ki kellett hagynom belőle részben terjedelmi okok miatt, részben pedig azért, mert sok közülük még nem elérhető a világhálón. Ilyenek pl. a Szaljut-6 űrállomás fedélzetéről készült anyagok, melyeket ottjártakor Farkas Bertalan készített, vagy a korai Szojuz, illetve Landsat-képek is, azonban sok ilyen képet tekinthetünk meg az utolsó két hivatkozás oldalain. Ugyanakkor ezeken kívül is érdekes lett volna bemutatni az IKONOS-műhold képeit is, melyeken akár a Parlament is kivehető megfelelő napállásnál. Vagy a hasonló tulajdonságokkal bíró kémhold-felvételeket is, hiszen nehéz volna elhinni, hogy anno nem készültek ilyenek Budapestről (ha mégis, ezek minden bizonnyal titkosítva vannak). Azon felül, hogy a régi képek is érdekesek, az új felvételekkel való összehasonlításuk sok további információval szolgálhat - pl. a zöldövezetek méretének változásáról. Noha a város a helyiek és a tájékozottabbak számára sokszor inkább a kevésbé vonzó arcát mutatja, e képek segítségével próbáljunk arra gondolni, hogy az ott lakók politikai, vallási, társadalmi stb. hovatartozástól függetlenül egy kis közösséget alkotnak és együtt kell tenniük a jobblétért! És azt se feledjük, hogy a közelgő mozgalmas időszak ellenére is egy nagy faj, az emberiség tagjai vagyunk!  


Lásd még: 

- Korábbi éjszakai felvételek az ISS-ről: http://mno.hu/tudomany/sikeres-urmisszio-ragyogo-budapest-941507
- Chris Hadfield fotója az Időképen: http://www.idokep.hu/hirek/budapest-az-urbol
- A kanadai űrhajós fotói a nappali Budapestről: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ilyen-budapest-az-urbol/
- A Landsat-SRTM kombinált felvétel részletes leírása: http://photojournal.jpl.nasa.gov/catalog/PIA04952
- Budapest a Wikipédián (a mellékelt SPOT-felvétel is megtalálható itt):
- Műholdas adatok és megjelenítésük: http://sas2.elte.hu/mg/foldkutatas_v3/6kep0.htm
- Az Envisat-felvétel az Űrvilágon:
- Még egy Envisat-kép Budapestről és környékéről: 
- TERRA- és NOAA-felvételek (ELTE Meteorológiai Tanszék):  http://nimbus.elte.hu/kutatas/sat/index.html
- Magyarország az űrből (Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1981) - sok régi és érdekes űrfelvétel Magyarországról és Budapestről
- Földünk a Szaljut-6 fedélzetéről (Műszaki Könyvkiadó Budapest, 1983)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése